Dobos Bernadett

Dobos Bernadett

„Bár Zoltán szerényen azt állítja, hogy könyve nem egy tudományos igényű mű, ezt eleve szeretném megcáfolni: olyan alapossággal, időt és energiát nem kímélve feltérképezni és időrendben dokumentálni egy témát, ahogyan ő tette, bizony nem amatőrre vall, és véleményem szerint néhány más, tudományos igényűnek kikiáltott munka is könnyedén elbújhat mellette. Ez a mű egy teljességgel hiánypótló életrajzi kötet egy olyan illetőről, aki a maga idejében hallatlan hatást váltott ki – sőt, meggyőződésem szerint nem csupán a maga idejében, hanem még ma is –, mind munkássága eredményét, mind a világhírnevet illetően, és akiről eddig ennek ellenére teljesen érthetetlen és méltatlan módon még semmilyen épkézláb formában nem készült valamirevaló életrajz. Amellett, hogy szerzőnk a lehető legtöbb tényt és bizonyítékot felsorakoztatva igyekszik maximálisan objektív képet adni erről a kivételesen karizmatikus emberről, Bicsérdyről, a kötet soraiból mégis kiérződik, mennyire lebilincselőnek tartja műve „alanyának” küldetését, életútját, és az általa kifejtett lenyűgöző mértékű hatást – mindeközben pedig távolról sem esik bele abba a hibába, hogy elfogulttá váljon vele szemben, ami szintén komoly pozitívum. Ha egy kicsit is érdekel, milyen messzire volt képes eljutni egy ember a múlt században, amikor még nem álltak rendelkezésére online eszközök az ismertté váláshoz, vagy ha érdekel, miféle életmódreformot hirdetett, és ezzel milyen eredményeket ért el, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a valaha megjelent, lebilincselő stílusban megírt, legteljesebb művet a témában. Köszönöm, hogy elolvashattam, és többé válhattam általa!”