Nagy Ákos

Nagy Akos

„Sporttörténeti kutatási projektem során került a látókörömbe Bicsérdy Béla személye, és a kutatásom kapcsán ismerkedtem meg Áprily Zoltánnal. Már az első pillanatban tudtam, hogy profival van dolgom. Zoltán hosszú évek óta eltökélt, kiváló, szakavatott kutatója Bicsérdy munkásságának. Közelmúltban megjelent könyve unikális, lenyűgöző, hiánypótló. Minden oldala magában hordozza a kutatója alaposságát, elszántságát a téma iránt. Nyelvezete kifejezetten olvasmányos, helyenként szórakoztató, ugyanakkor a mű magas szakmai színvonalú és tárgyilagos is egyben. Nemcsak én nem tudtam letenni, de kritikus feleségem érdeklődését is kiváltotta, ami jelzi, hogy a könyv szélesebb érdeklődésre is számot tarthat. Bicsérdy életét én kizárólag az erősportok kapcsán kutattam, egyéb szempontból a megítélését a kedves olvasóra bízom. Azonban azt leszögezhetem, hogy valóban egyike volt a korai erősportok magyar úttörőinek, ami számomra már önmagában érdekessé teszi személyét. Ha ma élne, minden bizonnyal egy divatos „influenszer” lenne. Korát számos tekintetben bizonyosan megelőzte, munkássága, élete mindenképpen figyelemre, megemlékezésre méltó, amit híven szolgál Áprily Zoltán kiváló könyve.”